Ayia Napa

Ayia Napa (Agia Napa) Ciprus keleti részén fekvő népszerű üdülőváros. Nevét az egykor Ayia Napa központjában álló – azonos nevű – kolosotorról kapta. Ma itt találhatóak a város legnépszerűbb szórakozóhelyei. Az “Ayia” görög szó magyarul egyébként szentet jelent, míg a “Napa” jelentése erdős völgy. A ókorban a város körülvevő völgyeket sűrű erdő borította.

9184386340_e70abfd179_z (1)

Ayia Napa története
A legenda szerint a híres napai Szűz Mária-ikont egy vadász találta meg, miközben zsákmányát üldözte. A vadász kutyája egy barlangba vezette gazdáját, ahol a nyúl rejtőzködött és véletlenül meglátta a csodás és egyben különös fényben pompázó ikont, amit valószínűleg a keresztények rejtettel el ide a bizánciak elől.

Az ikon felfedezése futótűzként terjedt és egyre több zarándok látogatta. Az ayia napai kolostor e barlang köré épült 1100-ben. Egészen az 1790-es évekig senki sem lakott itt, az első lakosa egy bizonyos Nikolaos Kemitzis volt, aki Görögországból, Thesszalonikiből érkezett ide és megnősült. Panayia nevű faluból vett el egy lányt, akivel a kolostor közelébe költöztek, miután összetűzésbe került az ottomán hatóságokkal, akik akkoriban Cipruson uralkodtak.

9690153980_b06492d4c6_z

Ayia Napa – egy kis földrajz

Ayia Napa Cape Greco közelében fekszik Ciprus keleti részén, délre Famagustától és az úgynevezett “vörös falvak” (görögül: Kokkinochoria) közé tartozik. Nevét ezek a települések a vörös földről kapták, ami beborítja ezt a területet. Famagusta körzetben található, a déli részen, amit a törökök nem foglaltak el 1974-ben. Protarastól – ami szintén egy üdülőváros, de népszerűbb a családosok és a ciprusiak körében – körülbelül 8 km-re fekszik.

Multikulturális üdülőváros
Ayia Napa egy igazi multikulturális üdülőváros, ami leginkább a brit, orosz, skandináv, görög, német, svájci, izraeli és libanoni turisták körében kedvelt. Az utóbbi időben viszont egyre több olasz, francia, szerb, szolvák és cseh turista is érkezik a városba. Sok szép strandja van, de lehet itt vízisízni, szörfözni, kajakozni, búvárkodni és motorcsónakázni is.

A ciprusi turisztikai hivatal (CTO) felügyeli a ciprusi strandokat és tartja mindig szem előtt a turisták érdekeit is. A város legnépszerűbb strandja Nissi Beach a Nissi Avenue-n, amit elsősorban a fiatalok látogatnak és főszezonban elég zsúfolt tud lenni. Ki lehet itt próbálni mindenféle vízi sportot, egész nap szól a zene a beach bárban és mindenféle programok – pl. habparti – szórakoztatják az idelátogatókat.

Ayia Napa másik felkapott strandja a Harbour Beach (vagy Limanaki, Pantahou Beach), ami a város és egész Ciprus leghosszabb strandja és elsősorban családok látogatják. A New Golden Bay (Landa vagy Lanta Beach) kevésbé zsúfolt és számos vízi sportot ki lehet itt is próbálni. Ayia Napa összes – 14 – strandja megkapta a Kék Zászló minősítést. Ciprusnak összesen 53 Kék Zászlós strandja van.

43139195764778f5e102424a99b72d6b

Ebben az üdülővárosban mindig zajlik az élet, (főleg) éjjel, de nappal is. Nemzetközi DJ-k keverik a zenét a klubokban és a beach partikon. A legtöbb ilyen bulit a Makronissos Beach-en tartják, sokan Kandi Beach-nek is hívják ezt a helyet.

Számos hotel és apartman a Nissi Avenue közelében található, ami Ayia Napa legfontosabb főútja. Bárokba, éttermekbe és kávézókba botlunk lépten-nyomon. Megtalálható itt minden, a ciprusi ételektől, a pizzán, steaken, kínai ételeken át az angol reggeliig. Az Archiepiskopou Makariou III Avenue-n sok divatos kávézó és bár található. Ez Ayia Napa másik nagy főútja, a Nissi Avenue után.

89324b291b03140b203257f0ac97310e

Ayia Napa főtere – The Square – ad otthont a legtöbb étteremnek, szórakozóhelynek és üzletnek, többek között itt található a The Castle, Club Sin és a Black & White is. Az évek leforgása alatt a város egy apró kis halászfaluból nőtte ki magát egy népszerű, nemzetközi üdülőhellyé.

A város központjától kb. 10 percre fekszik a Cape Greco Nemzeti Park, ami kihagyhatatlan látnivaló, hiszen Ciprus egyik legfestőibb és legszebb helye. A fotósok egyik kedvelt úti célja, de szeretnek itt sokan kerékpározni, sziklaugrást gyakorolni. Esküvői fotózásokat is gyakran tartnak a környéken pl. Crow’s Bridge-nél, az Ayioi Anargiroi kápolnánál és a Kék Lagúnánál (Blue Lagoon) is.

Kedvelt és nyugodt hely Ayia Napa és Protaras között húzódó Konnos Bay, ami nem más, mint egy csodálatos strand. Turisták és ciprusiak is szívesen látogatják tiszta vize és szép természeti környezete miatt is.

Aki szereti az vízi vidámparkokat, azoknak érdemes ellátogatni az Ayia Napa Waterworld Waterpark-ba, ami Európa legnagyobb tematikus aquaparkja, 25 nemzetközi díjat nyert már el. Természetesen a görög mitológiára épül az egész, igényes szórakozást nyújt a család minden tagja számára. Vannak éttermek és üzletek is a park területén. Nyáron egész héten nyitva tart.

További részletes információ Ayia Napáról: Strandok, látnivalók, időjárás, árak és üzletek, szórakozóhelyek, szálláshelyek, térkép, repülőtér.

5681540936_dd10222bb4_z